2014. szeptember 24., szerda

Késő nyári parti

Már elmúlt a nyár, az esték hűvösek. Sikeres kemencés partit tudhatunk magunk mögött a kedves kolléganőimmel egy szeptember elejei hétvégéről. 

Nagy várakozással telve készülődtem az alkalomra. Levél függönyt készítettem. Zászlós díszítést a filagóriára. Még a férjemet is rávettem, hogy a farönkökből szeleteket vágjon nekem a sütemények alá. 



Aztán a süteményes asztalka szépen lassan kezdett megtelni finomságokkal. Tortákkal, pálinkával, kávéval, levendula szörppel, pogácsával. 





Az apró kis üvegekben tea mécsesek világították meg a kemencében sült csülköt és a párolt káposztát. Az almaszószom is nagy sikert aratott.




És aki sosem tud nyugton maradni még vendégségben sem. Grillezi a padlizsánt és a  csirkecombokat:



Köszönöm mindegyikőtöknek, hogy együtt töltöttük az estét. 

2014. július 30., szerda

Huh de régen írtam bejegyzést. 
A novellás bloggal foglalkoztam az elmúlt hetekben. Most egy összefoglalót készítek itt. 
A blog a könyvem  megírásának inspirációjának indult aztán minden Provence-val kapcsolatos dologról írtam, de a regényemmel mégsem haladtam. 
Na majd most!!!
Itt az ideje, hogy neki veselkedjek és valami produktum szülessen meg. De közben annyi, annyi ötlet tolul a fejembe, hogy úgy érzem mindet meg kell valósítani. Valamit így, valamit úgy. Ezért a regény mindig félretevődik. 

Ezért úgy döntöttem, hogy határidőt szabok a regény megírásához. Ez nem a teljesen kész változat lesz. Azon túl, hogy megírom még rengeteg dolgot kell vele tenni az igazi formához. 

Tehát a határidő amit szabok: Október 1-je. Addigra egy több mint 250 oldalas regénnyel kell előállnom. 

Ti vagytok a tanuk rá. Kérdezzetek rá mindenképpen októberben, de én úgyis jelentkezem addig.

Mindenkinek továbbra is szép, pihenős nyarat kívánok. 

Nyár 


 I don't care where this is......as long as there are sweet drinks and beach air......




2014. június 29., vasárnap

Fáradságos, de csodálatos levendula fesztivál

Kora reggel keltem, hogy minél előbb elinduljunk a Levendula Fesztiválra amiért erre a csodás vidékre szerveztem a nyaralásunkat.
Előre regisztráltam a levendula szedésre, ezért egy bő tájékoztatót kaptam amiben részletezik, hogy milyen szerszámot vigyek a levendula szedéshez és helyileg merre találom a Magyar Provence Levendulabirtokot.
Mentünk, mentünk... és egyszer csak odaértünk. Zánkánál Monoszló felé kanyarodtunk, majd a faluvégén letértünk a földútra.


Itt egy ezresért teli szedhettem egy nagy papírzacskót levendulával. Frissítőnek levendula szörpöt kortyoltunk.
Majd tovább indultunk Tihany felé. Messziről látható volt a levendula mező a főút mellett, ahol kilométeres kocsisor parkolt. Itt tovább haladtunk bánatomra, mivel én legszívesebben mindenhol megálltam volna. 
A GPS szépen elvezetett minket a Belső-tó partjára, ahol már javában zajlottak az események. A Levendula látogatóközpontnál parkoltunk és végigjártuk a helyet. Innentől beszéljenek helyettem a képek.


Levendula udvarház   Balaton,Tihany, Hungary



















lavender soap

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park jóvoltából képeken keresztül tájékozódhattunk az itt élő növényekről és állatokról. A kirakodó vásáron volt minden mi szem szájnak levendula. 
Fájós lábbal vágtunk neki a hegynek, az apátsághoz.

Tihany

Útközben néhány érdekes és csodás látványban volt részünk.

Paprika House, Tihany, Lake Balaton, Hungary

Beautiful old house with thatched roof in Tihany, Hungary -- quaint roof lines help define an idyllic cottage design.

Fáradtan indultunk vissza a szállásunkra ami Révfülöpön volt. Az erőnkből azért még futotta egy fenséges grill vacsorára.


Hogy a családom is biztos legyen benne, hogy velem voltak:


A következő bejegyzésben Révfülöpről olvashattok.




2014. június 23., hétfő

Révfülöp

Révfülöp kicsiny város a Balaton északi partján, de nagyszerű nyaralóhely. Jelenleg itt folyik a Balatoni Nyár az M1 reggeli műsora. Sajnos nem szerepeltünk a tévében, mert hétvégén voltunk ott.


Köszönjük Nagy Csabának a nyaralót, bátran merem ajánlani mindenkinek. Kényelmes, csöndes és még medence is van. Grilleztünk is.




Ahol álltam, az volt a teraszunk a reggeli kávéhoz és a délutáni pihihez. A házról másik fotót nem tudok mutatni, mert nem "tiszták". 

Minden este lesétáltunk a mólóhoz, ahol a kávézóban a VB meccseit is nyomon lehetett követni.



TAT KÁVÉZÓ Révfülöp Móló. Koffie en cocktails aan het Balatonmeer

Dalmával lelkesen indultunk neki a Fülöp-hegyi kilátónak amihez fél óra hegymenet után sem találtunk meg, hát igen nem volt velünk a család "agya", de nem is bírta volta azt a sok lépcsőt. Kilátásért azért megérte felmászni, még ha nem is végig.









Mozgalmas és egyben pihentető is volt ez a pár nap amit a Balaton partján töltöttünk el.



2014. június 17., kedd

Úti cél a Tihanyi Levendula fesztivál Révfülöpi szállással

Még jóval a tavasz előtt elterveztem, hogy idén ellátogatok a levendula fesztiválra Tihanyba. A család nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet főleg, hogy a Balatonhoz megyünk. Nagyon szeretjük a mi tengerünket amúgy is. Így két legyet ütök egy csapásra nyaralunk is és az én kívánságom is teljesül. 
A készülődést hónap elején kezdtem a szállás kereséssel. Több helyet is találtam, ami kielégíti családunk kívánságait, mégis egy Révfülöpi magánház mellett döntöttünk.
Az útvonal Pécs-Keszthely-Révfülöp lesz. 
Útközben is sok látnivalót szeretnénk megtekinteni. Próbálunk minél több helyszínt megtekinteni, vagy csak az útszéléről a tájban gyönyörködni.

Keszthely: 

  1. Marcipán múzeum, amit már 640 Ft-ért megtekinthet a család.
  2. Festetics Kastély ahol az öt kiállítást 3500 Ft/felnőtt és 1750 Ft/diák áron lehet megtekinteni.

Gyenesdiásnál az út mellett Kerámiaház áll, ahol pár száz forintért még korongozhatunk is vagy vásárolhatunk a szebbnél, szebb termékekből.
Balatongyörökön a Szép kilátóból készítünk fotókat.
Elkanyarodunk Szigliget felé a Balaton várát megtekinteni. 2100 Ft-ért ezt is megnézhetjük. (Tudni kell, hogy az árakat öt főre írom, két felnőtt és három 16 év alatti gyermek, ahol nem ott jelzem.)
Badacsonyban mindenképpen egy boros dolgot nézünk meg.

Badacsony Régiós Kártya

Miután elfoglaljuk a szállásunkat  az utazás fáradalmait a medence kellemes vízében pihenjük ki.

A következő napokban ellátogatunk Kővágóörsre a Kornyi tóhoz és a Köveskáli Kővirágpanzióban ebédelünk miután megnéztük a Mosóházat. 
Salföldi majoról már többet hallottam. A kisgyerekes családok nagy kedvence lehet a sok állat és lovasbemutató miatt. Ez is 2100 Ft-ba kerül. 
De ha már itt járunk ne hagyjuk ki a tapolcai tavas barlangot se (4500 Ft). A föld alatti csónakázás igazi élmény lehet az egész családnak.

Ha a csapatnak kedve lesz egy kis mozgáshoz akkor Balatonfűzfőn a bobpályán (2400 Ft) vagy a Serpa Kalandparkban tehetjük meg, ide a belépés díjtalan, az eszközhasználatért kell fizetni (kb. 3000 Ft/gyerek).
Révfülöpön is körülnézünk ám. Kikötő, Kálvin pincészet. A Pincekiállítás, a Tóparti galéria, Honismereti Gyűjtemény ingyen megtekinthető.

Az éltető víz

Tóth Diána fotójával búcsúzom. Jöhet a bőrönd pakolás és a visszaszámlálás. Nyaralás után saját beszámolót olvashattok sok-sok fotóval fűszerezve.