2014. május 24., szombat

Hangulati elemek a lakásban

Saját lakásunkat is "feltuningolhatjuk" a számunkra kedves lakberendezési tárgyakkal, az alábbi ötletek közül bármelyikkel. És persze saját ötleteteket vigyétek bele csakis úgy lesz az igazi.
Lányom születésnapjára anyagok után kutattam amikor ráakadtam erre a gyönyörű levendulás vászonra. A férjemet nagy unszolások árán rávettem, hogy készítsünk neki egy keretet és nem sokára már a falra került.


Akár festhetünk is valamint a témáról. Én Sárhidi Zsófi útmutatásai alapján vágtam neki a nagy műnek. Ez a részlet sikerült a legjobban:


Egy két korall és a nyaraláson összegyűjtött kagylók is szépen mutatnak a könyvespolcom, vagy akár az előszobában.


Friss virág mindig legyen a vázában. Jól látható helyre tegyük, így sokan megdicsérik. 


Apró kiegészítőket is alkalmazhatunk, mint például amit én kaptam a minap a kikből.


Sok hasonló dobozka és bádog vödör közül választhatunk, ugyan úgy, mint a Kikában is. Legyen az akár festmény, bögre, kép keret vagy falióra mindenből találunk levendulásat, vintage hangulatút.



Több ötletet kaphatunk a Pinteresten (www.pinterest.com), One Kings Lane (www.onekingslane.com ) vagy a Vivre-n (www.vivre.hu), ahol akár meg is vásárolhatjuk a kiválasztott kiegészítőt.

Vintage Heart-Shaped Table Clock http://cf2.polyvoreimg.com/thing.1579329.l.jpg

Még van egy nap a hétvégéből, úgyhogy hajrá csinosításra fel!!! Mindenkinek kellemes keresgélést, átalakítást kívánok. 

2014. május 8., csütörtök

Bor, mámor, Pécs

És ma indul a Bor, mámor, Pécs elnevezésű fesztiválprogram a Széchenyi téren, ami magába foglalja a Fűszer ünnepet, a Gasztronómiai kihívásokat és a Bor fesztivált. 
 Fűszerek az erkélyen - hol is kezdjem? - gazigazito.hu

Emellett nem csak az ízlelőbimbóinknak kedvezhetünk a különleges sajtok, csokik, pálinka kóstolóval, hanem a szépérzékünknek is a látvánnyal. 
 chocolates
Kézművesek csábítanak majd minket a szebbnél-szebb termékeikkel standjaikhoz. Itt jegyzem meg, hogy mindenképpen keressétek fel a Kemencés Mézeskalács standját, mert ilyen gyönyörűségeket fogtok ott találni. 







A Széchenyi téren május 8 és 11 között várnak a szervezők minden  korosztályból és minden érdeklődési körből vendégeket. A rendezvény ingyenes csak a megkívánt termék nem.
Az alábbi programok teremtik meg az igazi pécsi hangulatot:

Május 8. (Csütörtök) – III. Fűszerünnep

10:00 Fűszerültetés a Városháza előtt
11:00 Fűszerültetés a Szilárd Leó Parkban
14:00 Fűszerültetés a Csontváry Sétánynál
19:00 Ünnepélyes Megnyitó
19:00 Trió Áfium
20:30 Group ’n’ Swing

Május 9. (Péntek)

19:00 Bogdán Norbert Trió – Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai
20:30 Balázs Elemér Group – The New BEGinning lemezbemutató

Május 10. (Szombat) – III. Extrém Grill Bajnokság

10:00-18:00 Játszóház az Élménykommandó csapatával
14:00 III. Extrém Grill Bajnokság
19:00 Django Jazz Quartett – Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai
20:30 Barabás Lőrinc Trió

Május 11. (Vasárnap)

10:00-18:00 Játszóház az Élménykommandó csapatával
10:00 Kézműves bemutatók
19:00 Pély Barna – Sárik Péter Duó


Éjszakánként pedig jazz after party a Nick udvarban, a lemezjátszók mögött helyi DJ-k, a tű alatt jazz korongok.
A teljes időtartam alatt kézműves vásár is várja a látogatókat.

Hétvégén a családommal én is ellátogatok a rendezvényre. Mindenképpen beszámolok a látottakról!

Jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Drying lavender
 

2014. április 26., szombat

Könyvajánló 1

Még friss az élmény, ezért gyorsan billentyűzetet kell ragadnom. 
A könyvtárból kölcsönzött könyvek között bukkantam erre a kincsre: Monika Peetz Keddi nők című könyvére. 
.

Az első pár oldal után tudtam, hogy jó választás volt. Dél-Franciaországot mutatja be egy zarándokútvonal bejárásával. Öt különböző életkorú nő nekivág vezeklésből és hogy válaszokat kapjanak, amiről kiderül, hogy inkább csak a kérdések száma növekedik.

PEETZ, Monika : En route pour Compostelle

Ami azonnal elnyerte a tetszésemet, ahogy észrevétlenül mutatja be a könyv lapjain keresztül Dél-Franciaország sajátos színvilágát, a hajnali neszezést, a természet illatát ahogy a keddesek a szelíd dombokon át erdőn-mezőn keresztül, szőlő és olajfa ligetek között eljutnak a Pireneusokig. 

Le Luberon, Provence

Az El Camino (Szent Jakab) zarándokút egész Európát behálózza, a legkeletibb kiindulópontja pont Budapest ami egészen Spanyolországig viszi az elhivatott zarándokot és a Szent Jakab kagyló mutatja az utat. 

Szeretnék megosztani veletek egy Szent Jakabról elnevezett ételt. 

Szent Jakab kagyló vajas morzsával grillezve:
Hozzávalók: 20 db kagyló, 1 ek. étolaj, 3 dkg vaj, 10 dkg zsemlemorzsa, vagy apróra vágott zsemle, 1 ek. petrezselyem, 2 csipet só, 1 gerezd fokhagyma.
Elkészítés: A kagylóhúst amit már kivettünk a héjából és eltávolítottuk róla a barna hártyát kevés olajon mindkét oldalát 1,5 percig sütjük. Visszatesszük a kagylóba és sózzuk meg. A zsemlemorzsát elkeverjük a petrezselyemmel, a lereszelt fokhagymával és a vajjal. Ezt elosszuk a kagylókon és 200 fokon 5 percig grillezzük. 
Ez az adag két főre elegendő. A könyv elolvasása után szeretném elkészíteni én is. 

Szent Jakab kagyló vajas morzsával grillezve

2014. április 23., szerda

Májusi piknik

A legjobban akkor tudjuk elképzelni milyen lesz a piknikünk, amikor kinn dörög, villámlik és szakad az eső, mint ma délután is. Régóta szeretném megosztani veletek a piknik készülődés hangulatát, finomságait. 
Ha eltervezted hogy milyen lesz a pikniked (csajos, romantikus, gyerekes, magányos, éjszakai) már csak a helyszín kiválasztása van vissza ( és még egyéb dolgok). 
 Romantic picnic for two
 Piknik
Mindegy hogy a hátsó kertben, erdőben, réten, vízparton, a búzatáblában, kapcsolódjunk a bloghoz levendula mezőn szeretnéd megtartani a lényeg, hogy kellő lelkesedés, jó kedv és nem utolsó sorban jó idő szükségeltetik hozzá. 
 Field of Lavender
A piknik kosarat töltsd meg finomságokkal. Lehetőleg egyszerűen elkészíthető ételeket válassz, hogy ne fáradj már el reggel korán a konyhában. Igaz majd, az elmaradhatatlan piknik kelléken a kockás pléden kipihened magad. Ha nagy nagy kényelmet szeretnél akkor vigyél még párnákat, összecsukható kisszékeket is esetleg. 
 i'd rather be picnicking.
A kosarad tartalmazza a következőket:
  1. Ital, lehetőleg a társaságnak megfelelő folyadékot válassz. Csajos délutánon jól jöhet a hűs limonádé, a romantikusról nem felejtsd otthon a behűtött bort, a családin pedig gondolj a gyerkőcökre is.Víz mindenképpen legyen ha kezet kell mosni...
  2. Ételből rengeteg közül választhat ízlésednek megfelelően a szendvicstől a muffinon át a salátákig. 
  3. Gyümölcsök és zöldségek.
  4. Apró tárgyak amelyek megkönnyítik a délutánt: dugóhúzó, szeletelő, vágódeszka, konzervnyitó és a nedves törlőkendő.
  5. Műanyag pohár, tányér, evőeszközök, szívószál, szalvéta, szemeteszacskó.
A csomagolásnál ügyelj hogy ne boruljon a kosárba az étel, ezért üvegbe, dobozokban is szortírozhatod a finomságokat, akár még szét is porciózhatod személyekre is. 

Picnic Jarred Salads - great idea for bringing salad and fresh cut fruit in a cooler to a picnic - canning jars!
 Készítsd el ezt az egyszerű piknikre való sós muffint, amit mindenki imádni fog. 

Baconos fasírt muffin:
A szokásos módon fasírtot készítünk 50 dkg darált húsból. A baconoket hosszába félbe vágjuk. A muffin sütőt keresztbe 1-1 baconnel kibéleljük ebbe jön a fasírt golyó. A közepébe nyomjunk egy-egy kockára vágott sajtot. A baconoket visszahajtjuk és 30-35 percig 180 fokon megsütjük. 
De akár zöldségeset is készíthetsz. 






Food Lust People Love: Cheesy Spinach Muffins
A jókedvet növelheted zenével és szabadtéri játékokkal is. Ezért vidd magaddal a tollast, kártyát, focit, stb...
Ja és a napvédőkrémet, rovar riasztó szert a kellemes kikapcsolódáshoz. Szedjetek vadvirágokat is. 
 OxEye Daisy Seeds  1/4 Pound Price:$9.95  The common daisy of "She loves me, she loves me not." Prohibited in some states, established in all. Perennial.
Örökítsd meg a felejthetetlen pillanatokat, de nem a telefonoddal, azt inkább kapcsold ki és élvezd a nyugalmat. 
Még egy fontos dolog négylábú kedvencedet se feledd otthon, vele is csupa öröm, móka az élet!





What's for lunch?  http://www.google.co.il/imgres?hl=iw=X=isch=imvns=iU7zgRJMg4jqCM:=http://chariseschamberchatter.wordpress.com/category/tips/=u7uGy1glLBBIRM=http://chariseschamberchatter.files.wordpress.com/2012/07/dog-picnic.png=432=463=z1cMUMDnL6Xe4QT6pum8Cg=1=hc=172=190=135=232=217=106=132=102972341592421381250=4=154=144=67=25=1t:429,r:5,s:67,i:300=1366=643

Pár extrém és rendkívüli pikniket is el tudok képzelni. Ilyen az őszi, téli, ködös... A téli pillecukros piknik.




Late autumn picnic adventure ... Complete with wood for a bonfire. YES!    

Lanternas

Hegytetőn, vízen tartott délutáni pihenők:
Google Image Result for http://wanderwithstyle.com/wp-content/uploads/2012/06/on-the-rocks.jpg
Az ősz színeivel tarkított piknik, kirándulás.
Buongirono, weekend alle spalle e ora si ricomincia a pieno ritmo. Buona giornata A dopo Shab | The Best Things in Life Aren't Things www.shab.it
Mindenkinek nagyon szép időt és vidám délutánt kívánok a piknikhez!
A képek eredete: pinterest.com

2014. április 20., vasárnap

A húsvéti sonka ihlette...

Amint tegnap ígértem, ma az itthoni azaz a mi húsvétunkról szólok pár szót.
A gyerekeim már nagyok ezért a húsvéti nyúl már nem hoz nekik ajándékot, pedig milyen jó volt amikor a kertben készítették a fészket aztán másnap már alig tudták kivárni mikor mehetnek az ajándékokért. A fiúk húsvét hétfőn pedig végig járták a család nő tagjait és illatos parfümömmel és nyúlfarknyi versükkel meglocsoltak mindenkit. Dávidom már inkább a barátaival jár egy, két osztálytársnő locsolására. 
Nálunk a húsvéti előkészületek már napokkal előbb elkezdődnek, amikor feldíszítem a tojásfát, ami idén új helyet kapott. Pár díszt is kiteszek. És mindenütt virágok vannak. 




Nagyszombaton előkerül a kamrából addig gondosan tárolt Gazsi hátsójából kikerekített sonka amit 6 hét sózás után és két hét füstölés után tettünk oda. Szóval favágás, bogrács és bele sonka amit lassú tűzön megfőzünk. Ezt idén anyósom és a férjem végezte mert hogy hát valakinek dolgoznia is kell, hát persze szombaton is...
A langyos sonkából és a főtt tojásból készül nálunk a töltött tojás ami isteni finom. Ha egyszer ettél ilyet legközelebb is ilyen szeretnél. A 25 db főtt tojást hosszába félbevágjuk és a sárgáját és 5 db fehérjét kb. 25-30 dkg sonkával ledarálunk. Ízlés szerint sózzuk (attól függ milyen sós a sonka) és 6 evőkanál majonézzel, 2,5 dl tejföllel és kevés mustárral keverjük el. Ezt visszatöltjük a fehérjékbe és salátalevélen tálaljuk. Lehet, hogy szükséges lesz még tejföl esetleg majonéz, mert én csak nagy tételbe tudom az arányokat. Nem árulom el hány darab tojást főztek meg (több mint az adott mennyiség háromszorosát).


Az én húsvéti készülődésem pénteken kezdődött már ami a sütést illeti. Kalácsot sütöttem a sonka és a töltött tojás mellé, ami nagyon, de nagyon finomra sikerült, még a férjem is megdicsérte teljesen magától. Köszönöm neki.
Húsvéti fonott kalács:
80 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 8 dkg vaj, 5 dl tej, 5 dkg cukor, 1 db tojás, 1 teáskanál só.
Az élesztőt felfuttatom kevés langyos tejben és a cukorban. A liszt közepébe öntöm és hozzáadom a tojást, tejet, sót és vajat, majd dagasztani kezdem. Majd 1 órát meleg helyen kelesztem. Nagyon szépen feljön. Ezután átdagasztom és két részre osztom. Mindkét részből három rudat formázok aztán összefonom. Így két kalácsom lesz. Én dupla mennyiségből készítettem és így is csak két kalácsot fontunk a lányommal, hogy szép nagyok legyenek. 

Eztán készült az édesség ami saját lett. Alkalomhoz illő süteményt szerettem volna, de nem találtam meg az igazit, több receptből raktam össze az enyémet. Csokis-meggyes emelet. Az alja csoki és meggy aztán grízes krém és a tetején tejszínhab.
Csokis-meggyes emelet:
Három tojást felverem a 10 evőkanál cukorral, majd hozzácsurgatjuk a 80 g olvasztott vajat. Beleszitáljuk a 4 evőkanál kakaóval, 1 teáskanál szódabikarbónával, 1 sütőporral, csipet sóval elkevert 8 evőkanál lisztet. Hozzáadjuk a 8 evőkanál tejet és végül egy kis üveg magozott meggyet. Ez akár lehet befőtt is, de fagyasztott is, kinek hogy tetszik. Lisztezett tepsiben 180 fokon tűpróbáig sütjük. 
Közben elkészítjük a krémet. 6 dl tejet felteszünk a tűzre és 15 dkg cukorral ízesítjük, majd mikor forr jön bele a 6 evőkanál búzadara és egy csomag vaníliás pudingpor. Sűrűre főzzük és kihűtve kenjük a szintén kihűlt tésztára. A tetejére bőségesen felvert növényi tejszínt kenünk. Én mindenből dupla mennyiséget raktam, mert nagy gáztepsiben sütöttem meg. 



Vasárnapra, azaz húsvét reggelére már csak az előbbiek felszeletelése és tálalása volt soron és persze a terítés. A zöldségek tisztítása és tálalása a tormákkal (majonézes, tejszínes, asztali). A nagymama ajándéka is látható a képen minden tányér előtt egy-egy tábla csokoládé. Nálunk ilyen volt a húsvéti reggeli ami délig tartott. Ahogy a franciáknál az ebéd is elhúzódik vacsoráig olykor-olykor.


Majdnem elfeledkeztem a borról, pedig hát a sonkához is jól illik a borocska. 2001-es villányi kékfrankos és merlot házasítást ittunk. 


Kérlek nézzétek el nekem a képeken látható hibás dátumot, mivel még igen gyakorlatlan vagyok e téren. Legközelebb már tudom mire kell jobban ügyelnem. 

2014. április 19., szombat

Húsvét Franciaországban

Franciaországban a szabadban ünneplik a húsvétot a családdal, barátokkal, szomszédokkal együtt. A francia gyerekek húsvét vasárnap reggelén tojásra vadásznak amit már előre a szülők elrejtettek a kertben. Sok tojást (hímes és csoki) is kapnak ajándékba, amelyek között van olyan csodálatos is amit kár elfogyasztani.
A húsvéti hagyomány kapcsolódik ahhoz, hogy az ország lakosságának 90 %-a katolikus, még ha nem gyakorolja a vallást, ezt az ünnepet akkor is előszeretettel ünneplik. 
Fő húsvéti ételek itt is a sonka amit fehérborban főznek petrezselyemmel, tárkonnyal és turbolyával , tojás, kalács és a bárány mint nálunk. Nem hiányozhat a bor és a finom desszert sem. 


A húsvéti ebéd akár vacsoráig is elhúzódik, igaz tudjunk, hogy a franciák szeretnek enni és az ízeket élvezni, ehhez pedig időt kell hagyni. 
Előétel ilyenkor is van, ami általában hideg saláta öntettel vagy krémek (fougass) kenyérre kenve. Az olajbogyókrém (tapenade): a padlizsánokat (3 db) 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt megsütjük. Amikor már rendesen puhák, kivesszük, kettévágjuk, és kikaparjuk a húsukat. Robotgéppel pürésítjük a magozott 30 dkg olajbogyókat, az 5 dkg ringlit (szardella szeletek kapribogyóra tekerve) és a padlizsánhúst, hozzáadva a 3 evőkanál provence-i fűszerkeveréket és a 3 evőkanál olívaolajat. Lehűtjük, néhány órát hagyjuk állni, hogy az ízek összeérjenek. Pirítóssal vagy mártogatósként kínáljuk. Aztán a teljesség igénye nélkül még a következő krémek is lehetnek szarvasgombás tőkehalkrém (brandade de morue), chilis-majonézes krém, fokhagymás majonéz ( aioli, ejtsd ájóli) vagy szardellakrém (anchoide). 
 Tapenade French Olive Dip
A főétel lehet a sonka és vagy a bárány sülve, főve amit Herbs de Provence-el ízesítenek. 
A provence-i gyógynövény vagy fűszerkeverék receptje a következő: 2 evőkanál oreganó, kakukkfű, só, levendula virág, 1 teáskanál bazsalikom, zsálya, rozmaring. Az összetevők lehetnek szárítottak vagy frissek is. Ezeket zúzzuk össze mozsárban és tároljuk légmentesen zárt edényben. Használjuk fel sültekhez. Van egy változata amely öntetnek vagy pácoláshoz kiváló az így hangzik: 1 v. 2 teáskanál provence-i fűszerkeverék, 5 evőkanál fehérborecet, 5 evőkanál olívaolaj, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1/8-ad teáskanál őrölt bors, 1/4 teáskanál só. Ezeket tegyük egy üvegbe és addig rázzuk amíg egynemű nem lesz és már kész is az öntet. A maradékot hűtőszekrényben tároljuk. 
 herbes de Provence, Provence-Alpes-Côte d'Azur
Van egy hasonló is citromos-mustáros dresszing: 1 evőkanál citromlé, 2 evőkanál fehérborecet, 1 evőkanál dizsoni mustár, 1 1/2 teáskanál citrom reszelt héja, 1 1/4 teáskanál friss apróra vágott tárkony, 1/4 teáskanál só, 1/8 teáskanál őrölt bors, 1/3 csésze extra szűz olívaolaj. Ezeket is üvegben addig rázom, amíg egynemű nem lesz.  Ez is mehet a hűtőbe.
Ezen kívül még tálalhatnak egyéb főtt ételeket is. 
Ezután egy kis pihenő jön amikor csak borozgatnak és mellé tálalják a következő fűszeres süteményt a Herbes de Provence Palmiers (provence-i fűszeres tészta). 1 leveles tésztát megkenem az 1/4 csésze olívaolajban elkevert 1 gerezd zúzott fokhagymával és 3 evőkanál provence-i fűszerkeverékkel. A leveles tészta mindkét oldalát elkezdem feltekerni és középen szépen megkenem 1 felvert tojással. Ezután szeletelem és sütőpapíros tepsibe teszem a tetejét megszórom negyed teáskanál őrölt borssal. 200 fokon 12-15 percig aranybarnára sütöm.
 Herbes de Provence Palmiers Recipe.  These are very tasty and very easy to make.
Aztán jöhet az elmaradhatatlan sajttáj különböző helyi ízekkel és baguette, na és az elmaradhatatlan bor.
A végére marad a desszert, ami húsvétkor csokoládés szokott lenni, pl. párizsi csokoládé torta.

2014. április 13., vasárnap

A levendula felhasználási formái

A legelterjedtebb a levendula olaj és illóolaj. Amit gyógynövényként használhatunk fel a fürdővizünkben vagy a bőrünkbe bedörzsölve.
Virágát szárítják amit teának is felhasználhatunk vagy kis anyagba varrhatjuk így a szekrényben felakasztva moly űző és illatosító is. 
 Lavender
Virágából a teát a következő képen készíthetjük: egy kávés kanál levendula virágot forrázzunk le 2 dl vízzel és 15 percig áztassuk. Napi kétszer igyuk 20 perccel evés előtt. Nyugtatja az idegeket, jó hatással van az emésztésre, a reumás fájdalmakra is.

Száraz virágként csokrokba köthetjük és otthonunk dísze is lehet, de az ablakba téve szúnyog és skorpió ellen is hatásos védelmet nyújt. Az ügyesebbek koszorút is fonhatnak belőle.
 Lavender
A kozmetikában számtalan terméket állítanak elő belőle. A sampont gyulladt fejbőrre ajánlják, a hajunk lágy és levendula illatú lesz. A testápolót érzékeny bőrre. A szappan pedig mindenkinek való. 
 #lavender
Aztán ott van a parfüm. Provence-ban Grasse a parfümgyártás központja. Ingyenes gyárlátogatást lehet tenni, ahol megmutatják az illatok palackba mentését. Az öreg gyárban hatalmas tartályokban főzik a virágszirmokat. Vásárolhatunk is a Parfüm Múzeumban vagy a Fragonard-ban.
 Les Lavandes de l'oncle Nestor. A still to distill lavander
Élelmiszerként is rengetegféle képen felhasználhatjuk. Cukrot ízesíthetünk vele, kandírozhatjuk és süteményekbe is kiváló. Növeli az ehető gyógynövények sorát. A levendula lekvárról, szörpről, zseléről és a mézről se feledkezzünk meg.